A parkoló és a terminál közötti távolság sokkal többet jelent annál, mint amit Google Maps-en mérünk. Az utazók többsége hajlamos azt hinni, hogy a 3, 5 vagy 8 kilométer nem nagy különbség, különösen ha az ár kedvező. Azonban repülőre készülve az idő nem lineáris, és a percek jelentősége megsokszorozódik. Egy rosszul menedzselt, későn induló vagy rosszul tájékoztatott transzfer kiszámíthatatlansága az egyik legnagyobb stresszforrás a reptérre érkező utas számára. A taxi nem opció, a gyaloglás kizárt, a transzferhez pedig nem elég a jármű – kell hozzá rendszer, protokoll, emberi figyelem. Ez az a pont, ahol a „csak pár percre van a reptértől” ígérete gyakran üres frázisnak bizonyul. Mert a valóság nem a térképen dől el, hanem az utas élményén keresztül mérhető.
Érdemes ezt úgy megközelíteni, mint egy folyamatszervezési kérdést: mi történik attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezünk a parkolóba? Van-e egyértelmű eligazítás, logikus folyamat, hogy hova álljunk be, kit kell keresnünk, mikor és milyen jármű visz tovább? Milyen gyakorisággal indul a transzfer? Van-e időpont alapú rendszer, vagy csak akkor indul a furgon, ha összegyűlt 6-8 utas? Hogyan kommunikálják ezt? Van-e vészforgatókönyv, ha lerobban a transzferbusz vagy elmarad az indulás? Ezekre a kérdésekre egy igényes szolgáltató már a weboldalán vagy telefonos ügyfélszolgálatán keresztül választ ad. Aki nem, az valószínűleg nem készült fel azokra a helyzetekre, amelyek az utazókat a legjobban frusztrálják.
Szerintünk a legnagyobb félreértés, hogy sok ügyfél azt hiszi: a közelség garancia a gyorsaságra. Ez azonban nem így működik. A valós transzferidőt nem a kilométerek, hanem az indulási gyakoriság, a forgalmi viszonyok, a reptérre való behajtás lehetősége és az emberi tényezők határozzák meg. Egy 2 km-re lévő parkoló, ahol 20 percenként indul transzfer, gyakorlatilag lassabb és stresszesebb lehet, mint egy 6 km-re lévő, ahol dedikált jármű indul az érkezésed után 2 perccel. A sebesség tehát nem lineáris előny, hanem szolgáltatási komplexitás kérdése. Minél több előre nem látható pont van a transzferláncban, annál inkább nő az utas érzelmi terhelése – és csökken az élmény, amire az egész utazás épül.
Az igazi döntés tehát nem az, hogy „hány percre van a reptértől a parkoló”, hanem hogy mi történik az alatt a 15–20 perc alatt, amit a parkoló és a terminál között töltünk. Van-e fűtött vagy klímás jármű? Van-e segítség a csomagoknál? Külön kezelik-e a családosokat vagy időseket? A kiszámíthatóság és a kiszolgálás színvonala sokkal többet nyom a latban, mint a megtett kilométerek száma. Az utazás nem egy szám, hanem egy élmény – és a parkoló és transzfer közötti űr az első olyan tapasztalati mező, ahol ez az élmény elindulhat vagy megtörhet.
